Első félévben anatómia gyakorlaton, mikor vettük a koponyacsontokat, egy-egy műanyag koponyát raktak elénk az asztalra. Ezeknél le lehetett venni a fejtetőt, hogy belülről is megszemlélhessük őket.
A heti csütörtöki gyakon, viszont indokolatlanul rakták elénk ugyan ezt a műanyag koponyát (mert tökre nem ilyesmit veszünk). Ezekben viszont már volt agy is. Én jó diák létére egész órán az előttem levővel játszottam. Próbáltam összezárni a koponyát... túl nagy volt az agy bele.
Most, hogy jöttem hazafelé a "szokásos" futásról, úgy éreztem, mintha szét akarna repedni a koponyám, úgy fájt a fejem. Elképzeltem azt a megkönnyebbülést, hogy nem nyomogatom össze a koponyát, hogy beleférjen az agy, hanem szétszedem, hogy ne szoruljon szegény. Felemelő érzés volt, de aztán vége lett pár másodpercen belül eme képzelgésnek és nekem újra fájt a fejem. Talán a szél tette, talán a karma. Nem akarom megtudni. Viszont olyan rossz hangulatot adott nekem, hogy meglékelnék magamat legszívesebben...
