Lucy's world

Nem tudom, hogy pontosan miért? A rossz hangulatom, vagy csak szimplán lustaságból nem tanultam semmit. De kellett volna. A géz, hogy még bűntudatom sincs, pedig kéne... vagy legalább  is kétségbe kéne esnem... a sírba viszem magam.

Végre helyreáll a rend... már ideje volt. Majdnem vége a hónapnak, de még csak most rendeztük a pénzt. Szegény Patri, nem tudom, hogy mit gondolhat, bár ő is elég későn adta oda nekünk. Örülök, hogy végre van készpénzem. De elsősorban az dobott fel, hogy már csak negyed órába telt, mire kiszámítottam, hogy kinek mit és mennyit. Legutóbb ez egy háromnegyed órás műveletet, három számológépet és sok-sok agysejtet tett tönkre és vett igénybe. Most persze fel voltam készülve: hét számológép, egy papír, ami tisztázza a részleteket, és a sablont később is tudom használni, nomeg kevesebb agysejtpusztulás is közrejátszott. Büszke vagyok magamra. Fejlődőképes vagyok.

Első félévben anatómia gyakorlaton, mikor vettük a koponyacsontokat, egy-egy műanyag koponyát raktak elénk az asztalra. Ezeknél le lehetett venni a fejtetőt, hogy belülről is megszemlélhessük őket.

A heti csütörtöki gyakon, viszont indokolatlanul rakták elénk ugyan ezt a műanyag koponyát (mert tökre nem ilyesmit veszünk). Ezekben viszont már volt agy is. Én jó diák létére egész órán az előttem levővel játszottam. Próbáltam összezárni a koponyát... túl nagy volt az agy bele.

Most, hogy jöttem hazafelé a "szokásos" futásról, úgy éreztem, mintha szét akarna repedni a koponyám, úgy fájt a fejem. Elképzeltem azt a megkönnyebbülést, hogy nem nyomogatom össze a koponyát, hogy beleférjen az agy, hanem szétszedem, hogy ne szoruljon szegény. Felemelő érzés volt, de aztán vége lett pár másodpercen belül eme képzelgésnek és nekem újra fájt a fejem. Talán a szél tette, talán a karma. Nem akarom megtudni. Viszont olyan rossz hangulatot adott nekem, hogy meglékelnék magamat legszívesebben...

Miután az ember rájön, hogy mennyi mindent elszúrt a lustasága miatt, kétségbeesetten próbálná helyre hozni, de ő is tudja, hogy ez lehetetlen.

Kétségbeejtő, hogy mennyire elhanyagoltam a tanulást, és most itt ülök az ágyamban és szenvedek ettőla beismerő kíntól.

Belegondolva nem is olyan nehéz jól éreznem magamat. Viszont az már megint egy másik kérdés, hogy ez csak átmeneti lenne...

Végigvezettem, és ott lyukadtam ki, hogy simán szerezhetek egy pasit... egy éjszakára! Mindig van minimum egy olyan srác a buliban, aki rám van kattanva, mondjuk smárolunk, de én nem akarok tovább menni, mert lássuk be: nem akarok ribanc lenni! Ezért nem is megyek el vele, hanem csak táncolunk és smárolunk. De simán meg tudnám tenni, ha az állati ösztöneimre hallgatok és a testi élvezeteknek élek. Ez elég felkavaró élménynek tűnik.

De nem akarok mindenki előtt ribancként feltűnni. Nem akarom, hogy megbélyegezzenek és ujjal mutogassanak rám, hogy már megint egy másik gyerekkel megyek szobára.

De azért jól is szeretném érezni magamat. Így Gizi, igazat adok neked, a csókolózástól nem leszek ribanc!

És örülök, hogy ezt nem csinálom, mert habár a szex élvezetes lenne, bennem még mindig meg van a feszültség, hogy nem élvezek el. Lehet ehhez érzelem kell, vagy nagyon rágörcsölök a témára. De számomra az lesz az igazi első szex, amikor a szerelmemmel vagyok, mert annál jobb soha máskor nem lehet. Én nem akarom elrontani az első végkifejlettes élvezetet egy kis hülye kalanddal.

... ennek is érzem magam. A szerencsétlenség pöcegödrében éreztem magamat és nem tudtam vele mit kezdeni. Soha nem éreztem magam ilyen szerencsétlennek egész életemben, mint az elmúlt hetem. Fizikai és lelki megerőltetésen megyek keresztül, és ez még a tanulmányaimat is gátolja... Nem tudok...

Megkezdődött... Elkezdem ezt a hülyeséget... Talán egy nap visszanézve érdekes lesz. De mint mindent, ezt is meg fogom unni, bár most imádkoztam, hogy ez ne történhessen meg. Még sok tanulni valóm van, így kénytelen leszek odafigyelni mindenre... egyszer majd jönnek magától is a dolgok.